adatvédelem kapcsolat galéria rólunk kezdőlap
Vizostudio kezdőlap rólunk galéria kapcsolat partnereink adatvédelem
fotó és videó-film műhely

≻ egyéb megbízások - videó galéria ≺

egyéb megbízások oldalra galéria

≫ dokumentumfilmek ≪

tiszta föld

információk a filmről ▽

Bánföldi Ferenc fazekast és feleségét Szomjú Gabriellát a fiukon, Bánföldi Szilárdon keresztül ismertem meg. Szilárd akkor általános iskolásként egy csapat tagja volt, akik egy Amerikából indult versenysorozatban vettek részt. A csapat a hazai versenyt megnyerve kijutott a világversenyre Amerikába, én pedig elkísértem őket, amiről filmet forgattam Mi és a Nagyvilág címmel. Ez a film nincs a galériában, mivel a Kecskeméti Televízió berkein belül készült, a jog pedig a televízióé.
Amerikából hazatérve a Bánföldi család kertipartival ünnepelte meg a gyerekek szereplését és hazatértét. Itt beszélgettem Gabival és Ferivel, akik elmesélték történetüket. A történet lényege, hogy Feri fiatalkori útkeresése során hogyan talált rá Gabira, és Gabin keresztül élete hivatására, a fazekasságra. A film elmeséli a kezdeti nehézségeket, küzdelmeket, ahogy Feri teljesen autodidakta módon megtanulta a mesterséget, és ezzel párhuzamosan hogyan dolgozta fel a fiatalkori problémáit és találta meg magát a családban is, főleg amikor fia, Szilárd a világra jött. A film képi világa párhuzamot von egy fazekas termék létrejötte, és Feri jellemének fejlődése között. Egy kupac agyagból létrejön egy esztétikus, szabályos geometriai tárgy, formát ölt a rendezetlenség. Feri élete is így alakult lépésről lépésre.
Majdnem egy évig forgattuk a filmet, teljesen magánerőből. Sok kreativitásra volt szükség, hogy megvalósítsam képileg azt, amit kifejezni szerettem volna. Amikor a korongon készülő tárgyat belülről vettem fel, Feri agyagból készített egy üreges hengert, amibe belefért a kamera, annak tetejére üveglapot helyeztünk, kvázi az üveglap lett a fazekaskorong. Az üveglapon pedig formálódott az agyagedény. Több helyszínen több eseményt forgattunk, ezzel is színesebbé téve a filmet. Feri műhelyén és a házukon kívül elmentünk a kapolcsi Művészetek Völgyébe, a budapesti Iparművészeti Múzeumba, Kecelre a virágkiállításra, ahol rendre megrendezik az országos fazekas versenyt is. Feriék kertje pedig otthont adott egy különleges kísérletnek is, ahol egy ideiglenesen felépített kemencében a japán raku technikát próbálta ki. Ez lett a különleges látványvilága miatt is a film csúcspontja.
Rengeteg nyersanyagot forgattunk, ha mindent felhasználtam volna a végső filmben, nagyon hosszú lett volna. Így sok minden kimaradt, ám ezek hiánya nem befolyásolta a film mondanivalóját, sőt itt is el lehet mondani, a kevesebb több.

Kellemes szórákozást kívánok!

dániel!

információk a filmről ▽

Ez a film a második a sorban, ami vizsgafilmnek, nevezetesen diplomafilmnek készült. A Berzsenyi Főiskola média és film szakirányán végeztem, több lehetőség közül egy film elkészítését vállaltam. Hiába, nekem a filmezés a lételemem. Először nem ez a film lett volna a diplomamunkám, hanem a kecskeméti tévénél már elkészült kis dokumentumfilm, ami az egyre jobban terjedő drogfogyasztásról szólt. A konzulensemnek azonban nem nyerte el a tetszését, dramaturgiai és történetvezetési problémái voltak vele, így agitált, hogy készítsek egy teljesen új filmet.
A tévénél egy forgatás során autista gyerekekről fogattunk. Mondhatom, szociálisan érzékeny vagyok a hivatalosan hátrányos helyzetűeknek nevezett csoportokkal és egyénekkel főleg, ha gyerekekről van szó. Így fogalmazódott meg bennem, hogy egy autista gyermek egy napjáról forgassak filmet, bemutatva egy család küzdelmét a mindennapokban.
A kecskeméti autista intézet vezetője ajánlott egy családot, hogy őket keressem meg. Fekete Róbert és családja nem berzengedtek a nyilvánosságtól, megragadtak minden lehetőséget, hogy felhívják a társadalom figyelmét az autizmussal élőkre, elfogadottá tegyék őket és helyzetüket a szociális hálóban. Róberttel egy kávézóban találkoztunk, és mint kiderült, nem voltunk egymásnak ismeretlenek, hiszen már sokszor találkoztunk sporteseményeken. Ő volt több labdajáték hangosítója és bemondója, én pedig a tévével, mint operatőr voltam jelen ezeken az eseményeken. Így sokkal könnyebb volt már az első találkozáskor összehangolódni és Robi készséggel ajánlotta fel az együttműködésüket.
Robiék kisebbik fia, Dániel él autizmussal. A film forgatásakor volt 12 éves. Több héten keresztül forgattam velük és náluk, valóban bepillantást nyerve a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig. A film több eseményt követ le, egyre jobban bepillantást engedve a mindennapi küzdelmekbe. Láthatjuk mennyi lemondással jár egy autizmussal élő gyermek nevelése, szinte minden figyelmet neki kell szentelni. Dániel hajlamos volt a szökésre is, vagyis ha egy pillanatig nem figyeltek rá, már árkon-bokron keresztül járt. Egy ilyen szökés történetét is dramatizáltuk, amiben a helyi rendőrség is a segítségünkre volt. Dramaturgiai szempontból ez a jelenet lett a film csúcspontja.
Volt egy megdöbbentő és egyben hatalmas élményem a filmmel. A forgatás során Dániel tudomást sem vett rólam, mintha ott sem lettem volna. Ez még nem meglepő, hiszen az autisták ritkán vesznek tudomást a környezetükről. A forgatás szempontjából megkönnyítette a dolgom, hiszen nem kellet azzal küzdenem, hogy ne vegyen tudomást a kameráról. Azonban amikor elkészült a film, és elvittem Robiékhoz, hogy levetítsem nekik, Dániel beleült az ölembe és mutatta, hogy simogassam a hátát. Így néztük végig a filmet. Ez teljesen megérintett, így ez a film nem csupán egy a sok közül, valóban személyes kapcsolatom van vele a mai napig.
A konzulens tanárom a diplomavédésnél két, általa hibának vélt dolgot hozott fel. Az egyik, hogy a film nem foglalkozik az autizmus társadalmi problémájával, nincs benne konfliktus. Ez a szint valóban nincs benne a filmben, viszont betekintést enged egy család életébe, ahol a leghétköznapibb dolgok is megengedhetetlenek. Véleményem szerint ez is sok problémára ráirányítja a figyelmet. A másik, hogy szerinte a film nyitójelenete meg volt rendezve, ami ront a hitelességen. Ezen majdnem felnevettem. Egy olyan gyermekkel megrendeztetni egy jelenetet, aki nem hajlandó tudomást venni rólad és még a saját apjára sem hallgat, aligha lehetséges. Itt is jelzem, a nyitó jelenet nem volt megrendezve.

Kellemes szórákozást kívánok!

kati fóklor - részlet

nemzeti ifjúsági kórus

információk a filmről ▽

Izgalmas, tartalmas két hétről szól ez az összefoglaló film. A Nemzeti Ifjúsági Kórus egy eu-s pályázatnak köszönhetően jöhetett létre. A kecskeméti Kodály Intézet szervezte meg a két hetes programot, amelynek célja volt egy fiatal tehetségekből álló kórus összeállítása. Erdei Péter és Nemes László karnagyok vezetésével tanultak meg a fiatalok énekkari műveket – klasszikusokat és kortársakat egyaránt. Az egyik mű pedig kifejezetten ennek a kórusnak íródott.
Az első hét a tanulás, gyakorlás folyamata volt egy kecskeméti szállodába beköltözve. A második héten pedig a megtanult művekkel felkerekedett a csapat és turné körútra indult. Nem árulok el titkot, hogy nagy sikerük volt minden helyszínen.
A Vizostudiót Kállai Erzsébet, e két hét szervezője bízta meg az esemény fotó és video dokumentálására. Nagy örömmel fogadtuk el a megbízást. Gábor kollégámnak és nekem is örök élmény marad ennek a két hétnek a követése. Izgalmas belepillantani és megélni, hogyan alakul egy karnagy keze alatt a kórus, a kottából hogyan születik meg a hallható mű. Az első hét erről szólt. Minél több próbára igyekeztünk bejutni és fotózni, forgatni. Nekem feladatom volt, hogy minden este, az aznap leforgatott anyagból vágjak össze egy kis hangulatjelentést, ami aztán ment is fel a social media felületeire.
A második héten buszra szálltunk, Gábor barátommal el is foglaltuk a teljes hátsó sort, annyi cuccunk volt, hogy kellett a hely. Az első állomás Keszthely volt, a kastélyban volt a premier. A koncert után átmentünk Sopronba, ott szálltunk meg. Másnap reggel pedig irány Bécs, a magyar nagykövetségen volt a második koncert kint élő magyarok és osztrák prominensek előtt. Előtte annyi idő volt, hogy elmenjünk a Belvedere kastélyt megnézni. A koncert után utaztunk tovább Pozsonyba, ott volt a szállásunk. Városnézés után újra buszra fel és irány Galánta, a turné harmadik helyszíne. Itt volt a legnagyobb sikere a kórusnak, ezt kijelenthetjük, nagy szeretettel fogadtak minket. A koncert után indultunk Budapestre, szállás elfoglalása. Másnap dunai hajókázás, Citadella, budapesti látkép megcsodálása. A Vigadóban volt a negyedik koncert, amit Kodály özvegye, Péczely Sarolta is megtisztelt jelenlétével, valamint a kortárs darabok szerzői is eljöttek meghallgatni hogyan szól a művük a Nemzeti Ifjúsági Kórus prezentálásában. Utolsó helyszín Kecskemét volt, visszatértünk a kiindulási ponthoz. Egy fesztivál keretében kapott helyet ez a koncert, a nagytemplomban szólaltak meg a dalművek. A koncert végén pedig jött a záró bankett, boldog, örömmel és sikerekkel teli fiatalokkal.
Rengeteg fotó és videoanyag készült, a forgatott anyagból pedig sok rövidebb filmecske napi bontásban. A két hét után pedig ezekből a hangulatjelentésekből szerkesztettem meg az itt látható összefoglaló filmet.
A Nemzeti Ifjúsági Kórus története ezzel nem ért véget! Elhatározás, hogy ezt fent kell tartani, mindig részben megújuló tagsággal évről-évre összejönni, műveket megtanulni és koncertezni. Azonban ez pénz kérdés, támogatást szerezni azonban nem könnyű, pályázat sincs minden évben. A covid-19 pedig sajnos nagyon beleszólt ebbe az elhatározásba, de remélve, hogy csak egy rövid időre. Egyszóval folytatása következik!

Kellemes szórákozást kívánok!

dokumentumfilmek

Nemzeti Ifjúsági Kórus

≫ filmetűdök ≪

mozambik - maputo

bugac - pillanatképek

téli etűd

Két lóerő

vsg zenekar - életeken át

filmetűdök

mozambik - maputo

bugac - pillanatképek

téli etűd

két lóerő

vsg zenekar - életeken át

≫ válogatás a parádwood filmtábor alkotásaiból ≪

arc - animáció

stoneeq - animáció

gyilkos tábor - kisfilm

koszorús - kisfilm

mindenhol - kisfilm

parádwood filmtábor filmjei

arc - animáció

stoneeq - animáció

gyilkos tábor - kisfilm

koszorús - kisfilm

mindenhol - kisfilm

Több film a youtube csatornánkon!
Kattintson az alábbi linkre.

Tovább a youtube-ra
galéria egyéb megbízások oldalra
Vizostudio

fotó és film műhely

keressenek minket az alábbi helyeken is!

youtube-vizostudio

oldaltérkép

Kezdőlap
Adatvédelem
Rólunk
Rólunk írták
Galéria
Kulissza fotók
Kulissza videók
Cégeknek
Céges fotó galéria
Céges videó galéria
Esküvőre készülőknek
Esküvő fotó galéria
Esküvő film galéria
Esküvői akciók
Egyéb
Egyéb fotó galéria
Egyéb videó galéria
Kapcsolat

partnereink

Gábor Audio
Falusi fagyizó
Sok boldogságot
Horizont happy band zenekar
Rimóczi-Art - Grillázs
Kézápolás-Műköröm-Pedikür

A weboldalt készítette: ∗design és kivitelezés-Szűcs Zoltán ∗grafika és képek-Gunity Gábor

Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A tartalmak bármely formában való utánközlése csak Gunity Gábor és Szűcs Zoltán írásbeli engedélyével lehetséges.

© 2018-2022 Vizostudio.