adatvédelem kapcsolat galéria rólunk kezdőlap
Vizostudio kezdőlap rólunk galéria kapcsolat partnereink adatvédelem
fotó és videó-film műhely

≻ játékfilmek ≺

galéria

psyché

információk a filmről ▽

Ez a film a Teleschola Televíziós Iskola vizsgafilmjének készült, és ez volt az első olyan produkció, amit játékfilmes eszközökkel készítettem el. Hosszas előkészítés, forgatókönyvírás, helyszínkeresés, és maga a forgatás is ebben a szellemben zajlott.
Eredetileg egy misztikus, kissé thriller szerű kisfilmet szerettem volna készíteni, aminek szintén készült forgatókönyve, a történetet is én magam találtam ki. Ehhez a filmhez találtam és kerestem meg főszereplőnek Kaszás Villőt, akit a Magyar Televízió Szókimondó műsorában láttam meg. Sikerült vele kapcsolatot létesítenem és szívesen vállalta a film főszerepét, már csak azért is, mert végzős gimnazistaként színésznek készült.
Ahhoz, hogy a filmet úgy leforgassam, ahogy elképzeltem, anyagi fedezetre is lett volna szükségem, amit nem tudtam előteremteni. Így Villő a segítségemre sietett és felajánlotta, hogy filmesítsük meg az egyik önálló kis előadását, ami Weöres Sándor Psyché című művéből összeállított válogatás volt. Ehhez nem kellett akkora anyagi befektetés, viszont szép költői, lírai képekkel le lehetett forgatni úgy, hogy a játékfilmes hangulat is megmaradjon. Közösen kidolgoztuk a koncepciót, én pedig már láttam magam előtt milyen képeket szeretnék ehhez leforgatni.
Külső helyszínekhez a Dunától Tiszáig kerestünk megfelelő miliőt, amit végül az utóbbinál találtunk meg, egész pontosan a tiszakürti arborétumot. A belsőket a Kecskeméti Televízió stúdiójában vettük fel. Emlékeim szerint három megfeszített tempójú napba telt leforgatni az anyagot, majd jött az utómunka, amit sikerült a leadási határidőig befejezni.
A film jól teljesített a tanári kar előtt, és azért is külön tetszett nekik, mert én voltam az egyetlen az évfolyamból, aki bevállalt egy „fikciós” filmet, amin látszott a befektetett munka. Mindezek mellett természetesen a film hemzseg a hibáktól, amiket lehet csak én látok. Ezek nyilván a kezdő lépések botladozásai. Mindenből tanul az ember, nekem is jó tapasztalatszerzés volt amellett, hogy úgy érzem sikerült egy nézhető filmet megalkotni.

Kellemes szórákozást kívánok!

psyché

negatív

információk a filmről ▽

A Kecskeméti Televízió égisze alatt média- és filmtábort szerveztünk már több éve. Voltak már mondhatni törzstagok a lelkes fiatalokból, akik több táborban is részt vettek. Felmerült az igény, hogy ne csak nyáron, a tábor keretein belül készítsünk filmeket, hanem hozzunk létre egy kis alkotó brigádot és év közben is forgassunk. Karádi Luca, Ripka Kálmán és Bakos Ádám volt a három alapító tag, az ő vezetékneveik első kettő betűjéből állt össze a mozaikszó, ami a brigád neve lett: KaRiBa.
Eme akarat egyetlen megnyilvánulása a Negatív című film lett, amit viszont szívvel-lélekkel készítettek a fiatalok a segítségemmel. Miért nem lett folytatása a törekvésnek? Talán alábbhagyott a lelkesedés, vagy más elfoglaltság töltötte ki a fiatalok idejét. Az okok már a múlt ködös homályába vesznek. Ettől függetlenül ez a kisfilm nagyszerűen sikerült és mindig is büszke leszek a srácokra, hogy ezt megalkották.
A történet teljes mértékig a fiatalok ötletén alapul, ők dolgozták ki a történet menetét. Az előkészületek során én a dramaturgiai pontok megtalálásában segítettem leginkább, valamint megfelelő helyszínek felkutatásában és a Kecskeméti Televízió jóvoltából a technikai háttér biztosításában. A forgatás során igyekeztünk a lehetőségeinkhez képest a legprofibb hatásokat elérni, hogy valóban játékfilm legyen, ne egy amatőr próbálkozás. Forgattunk az egyik fiatal házában, elhagyatottnak tűnő külsőkben, a megyei kórházban.
A film abból a szempontból is „különleges”, hogy megcsillanthattam színészi kvalitásomat is. A főszereplő apját játszom, aki az esti újságolvasás közben a fotelben, csendben elhagyja ezt az árnyékvilágot. Meghalni is tudni kell élethűen, hogy mennyire sikerült, majd a kedves néző eldönti, de ígérem, többet nem árulok el a filmből.

Kellemes szórákozást kívánok!

negatív

ősleves

információk a filmről ▽

A Kecskeméti Színjátszó Műhely vezetője, Sárosi Gábor Kecskemét motorja a diákszínjátszás terén. Minden évben a gimnáziumok végzős diákjai, akik leginkább színészi, vagy egyéb színházi pályára készülnek, megalkotnak egy előadást, ami színészmesterség vizsgaelőadásnak is tekinthető. Gáborban felmerült az igény, hogy ezeket az előadásokat meg is lehetne filmesíteni.
Éppen úgy alakult, hogy az első ilyen előadás megfilmesítésekor lettem főállású vállalkozó. Beruháztam saját technikába, amivel tudok dolgozni, így a saját időmet beosztva tudok olyan munkákat vállalni, ami számomra is örömet okoz. Egyik ambícióm, amióta erre a pályára léptem a játékfilmkészítés, így örömmel fogadtam Gábor felajánlását, hogy forgassuk le az abban az évben előadott darabot. Ez volt a Megszerel című előadás, amiből az azonos című filmet is leforgattuk. Ennek az utómunkálatai azonban elakadtak több okból is, így egy időre a fiókba került ez a produkció.
A következő évben, a tanév végén mutatta be a műhely az abban az évben elkészült darabot, ez volt az Ősleves. Gábornak szilárd elhatározása volt, hogy a Megszerel-től kezdve minden elkészült darabot megfilmesít, amiben maximálisan számít a segítségemre és a részvételemre. Ez számomra nagy öröm, hiszen addig kevés lehetőség adódott játékfilmek forgatására, a televíziós munka szinte az összes időmet lekötötte. Így az Ősleves lett a következő film, amit 2018 nyarán leforgattunk.
Ennél a filmnél is problémát okozott, ami a Megszerel című filmnél is felmerült, és ami miatt egyelőre parkolóba kényszerült, hogy használható hangot nem sikerült rögzíteni. Amit felvettünk maximum vezérhangnak jó. Vagyis utószinkronra volt szükség. Mivel a gimnázium után a fiatalok szanaszét rohantak a világba, valaki Angliába folytatta a tanulmányait, nehéz volt egyeztetni a szinkronhangok felvételét, hosszadalmas folyamat volt. A szinkronhangok mellett szinte az összes zörejt is fel kellett venni, hogy elérjük a profi hanghatásokat. Ennek következménye volt, hogy az Ősleves utómunkálatai másfél évbe kerültek, de végül eljött az idő, amikor elkészült. Ennél a filmnél kerültem képbe nem csak, mint operatőr, hanem mint vágó is, ami szintén nagy örömet okozott, hiszen a vágás során alakul ki tulajdonképpen a film maga, és ezt az alkotói folyamatot is elkövetni nagyszerű dolog.
Sajnos a világjárvány, és az emiatti karantén szabályok miatt nem tudtunk nyilvános, közönség előtti premiert tartani, így online felületen mutattuk be az Őslevest. Bár másodikként forgattuk le ezt a filmet, mégis ez lett az első, amit bemutattunk. Folytatása következik, először a már leforgatott filmek bemutatásával, majd a jövőben elkészülő darabok megfilmesítésével.

Kellemes szórákozást kívánok!

ősleves

Több film a youtube csatornánkon! Kattintson az alábbi linkre.

Tovább a youtube-ra
galéria
Vizostudio

fotó és film műhely

keressenek minket az alábbi helyeken is!

youtube-vizostudio

oldaltérkép

Kezdőlap
Adatvédelem
Rólunk
Rólunk írták
Galéria
Kulissza fotók
Kulissza videók
Cégeknek
Céges fotó galéria
Céges videó galéria
Esküvőre készülőknek
Esküvő fotó galéria
Esküvő film galéria
Esküvői akciók
Egyéb
Egyéb fotó galéria
Egyéb videó galéria
Kapcsolat

partnereink

Gábor Audio
Falusi fagyizó
Sok boldogságot
Horizont happy band zenekar
Rimóczi-Art - Grillázs
Kézápolás-Műköröm-Pedikür

A weboldalt készítette: ∗design és kivitelezés-Szűcs Zoltán ∗grafika és képek-Gunity Gábor

Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A tartalmak bármely formában való utánközlése csak Gunity Gábor és Szűcs Zoltán írásbeli engedélyével lehetséges.

© 2018-2022 Vizostudio.